• Pataki Lili

KÖLTSÉGHATÉKONY FELÚJÍTÁS

Updated: Feb 3


*A bejegyzésben bármely képre kattintva ki lehet nagyítani a képeket!


HÁTTÉRTÖRTÉNET

Minden munkámnál arra törekszem, hogy az ügyfél elvárásainak a lehető legjobban megfeleljek. Jelen esetben azt kérték tőlem, hogy egy Airbnb lakást tervezzek, ám útközben sokszor már a ki- vagy eladás felé hajlottak a kialakult, váratlan helyzet miatt. Bár a költségkeret ettől függetlenül nem változott, mégis olyan lakást próbáltam kialakítani, amely bármely igénybevételnek megfelel majd.


Szeretném megemlíteni, hogy a kivitelezést ezen a projekten nem én vezettem, tehát nem a mi szakemberink dolgoztak. Úgy gondolom, hogy egy igényes lakás kialakítása, legyen az kis vagy nagyobb költségvetésű, elsősorban az apró részletekben rejlik. Ezekhez a részletekhez pedig kiváló szakemberekre van szükség, olyanokra, akik együttműködőek és nem rettennek el a nehezebb, időigényesebb feladatoktól sem. Szerencsések vagyunk, hiszen egy nagyon összeszokott, fantasztikus (szak)emberekből álló csapattal dolgozunk, akik nem ismernek lehetetlent, ha probléma merül fel, mindig a megoldásra törekednek.


Ez a projekt egy majdnem 100 nm2-es, nagyon jó adottságú lakás volt, amelynek bár rossz volt a térelosztása, valamint maga a lakás is rettenetesen lelakott és régi volt, de adottságainak és egy kis kreativitásnak köszönhetően könnyen átalakíthatónak bizonyult.

Minden lakberendező máshogy dolgozik, amit tiszteletben kell tartani. Egyik szakembernek ez, a másiknak az válik be és éppen ezektől a különbségektől vagyunk olyan sokszínűek és egyediek a magunk módján.

Van olyan lakberendező, aki tökéletes 3D látványterveket és tervdokumentációt ad le az ügyfélnek, hogy a szakemberek azután abból dolgozzanak, viszont a helyszínre nem, vagy csak 1-1 alkalommal jár ki.


Mi ennek a fordítottja vagyunk: nem adunk le 3D tervet (természetesen, ha kéri az ügyfél, akkor megcsináltatjuk látványtervezővel), de mi is leadjuk a teljes tervdokumentációt, könnyen értelmezhető magyarázattal, valamint, amennyit tudunk kijárunk a helyszínre és egyeztetünk a mesterekkel, folyamatosan elérhetőek vagyunk.


Nálunk egy új projekt menete általában következően néz ki:

  • egyeztetés az ügyféllel emailen, majd telefonon,

  • személyes találkozó, ami általában a felújítandó ingatlanban történik,

  • árajánlatok elkészítése,

  • miután elfogadta az ügyfél az árajánlatokat, azután,

  • felmérjük az ingatlant,

  • felrajzoljuk az alaprajzokat,

  • bontási és átalakítási terveket készítünk,

  • elektromos és vízkiállási tervet készítünk a megálmodott és már elfogadott bútorzati tervekhez,

  • falnézeti terveket készítünk,

  • burkolat kiosztási terveket készítünk,

  • moodboardokat készítünk,

  • egyedei bútorterveket készítünk (amennyiben az ügyfél asztalos munkára igényt tart),

  • kilistázzuk a hideg-meleg burkolatokat, a szanitereket, a tapétákat, a drapériákat, a mobil bútorokat, a lámpákat és amennyiben az ügyfél igényt tart rá, közösen ellátogatunk vele az üzletekbe, átnézünk és átbeszélünk mindent élőben, majd együtt rendeljük meg a termékeket.

  • Ahogy mi, az ügyfeleink is sokszínűek, van, aki teljesen ránk bíz mindent és szabad kezet ad, ilyenkor kilistázva, fotókkal küldjük el neki az általunk kiválasztott és megfelelőnek vélt termékeket, de van, aki tud időt szorítani a nézelődésre, esetleg kicsit határozatlan még, ezért szívesen jön velünk.

  • Igény szerint kilistázzuk a kiegészítőket is.

  • A teljes tervdokumentáció leadása után, mi továbbra is folyamatosan kijárunk a helyszínre egyeztetni a szakemberekkel.

Ennél a projektnél idézve a kivitelezőt "a lakberendezőnek csak az a dolga, hogy leadja a tervdokumentációt és onnantól kezdve ne szóljon bele a történtekbe".

Azonban, ha ennél a lakásnál a teljes tervdokumentáció leadása után nem jártam volna ki folyamatosan ellenőrizni a munkálatokat, akkor nem azt láttam volna a végén, ami a tervdokumentációban szerepelt, hiszen hétről-hétre nehézségekbe ütköztünk.


Egy ilyen példa: ha megrendeltettem volna előre a kilistázott zuhany ajtókat az ügyféllel még azelőtt, hogy a teljes bontás készen lett volna, akkor az egyértelműen nem fért volna be, hiszen bontás után mégsem lett 100 cm-es nyílásunk, csak 94 cm. Menet közben a burkolat kiosztási terven is változtatni kellett, mert nem mindent sikerült az eredeti terv alapján kivitelezni pénzszűke miatt, az előtétfal és geberit falak elhagyása miatt pedig az eleinte betervezett szaniterek sem lettek volna megfelelőek.


Egy átalakítás során minden lépés egymást követ és a kapkodás csak felhalmozza a hibákat.

Nem tudom elfogadni a nemleges választ, amikor tudom, hogy az adott feladat egy kicsivel több erőfeszítéssel kivitelezhető. Vélhetően ez volt velem a ’probléma’, többet tudtam, mint azt remélték és mivel folyamatosan feljártam ellenőrizni a munkálatokat, észrevettem a hibákat, amelyeket szóvá is tettem. Valószínűleg nem voltak hozzászokva, hogy valaki (aki nem mellesleg egy nő (bár szerintem mai napig azt hiszik, hogy maximum 22 éves lehettem)), ennyire felügyeli a munkálatokat és ’beleszól’ a folyamatokba.


Ahogy más munkahelyeken, itt is egy csapatként kell tudni dolgozni, ahhoz, hogy a lehető legjobb végeredményt tudjuk nyújtani. Tisztelni kell a másik munkáját.


A burkolónak leadott burkolat kiosztási tervben, mint mindig, itt is felsoroltam a fuga színeket, mely csempéhez milyen fugát használjon, hány mm-es fugatávolsággal. Amikor a szürke csempe felrakásához ért, kérdezte, hogy ide biztosan fehéret használjon-e? Kértem, hogy igen, én azt szoktam használni ehhez a csempéhez, szeretem, ahogy a fehér fuga szép kontrasztot ad a szürke csempének és ezáltal kiemeli a csempe formáját/mintáját.

Erre pontosan ez a monológ érkezett felém: fehéret? Én felkenem, de tudom, hogy undorítóan fog kinézni.


A közlésmód stílusa magába foglalja, hogy az egyik ember mennyire tiszteli a másikat, s becsüli a másik munkáját. A jó szakember nem ítélkezik, nem kritizál és nem a kifogásokat, hanem a megoldást keresi. Ez ennél a projektnél sajnos nem így működött.


MI A LEGGYAKORIBB HIBA EGY KÖLTSÉGHATÉKONY FELÚJÍTÁSNÁL?

A költséghatékony átalakításokkal sokszor az a baj, hogy az ügyfél nincs tisztában a jelenlegi árakkal, így kis költségkeretből többet szeretne kihozni, mint az valójában megvalósítható. Ezáltal inkább a mennyiség és nem a minőség dominál, aminek én egyáltalán nem vagyok a híve. Erre szokták mondani, hogy ‘nem minden arany, ami fénylik’, hiszen hiába lehet egy lakás nagyon szép látszólag, de ha közelebbről megnézzük gyorsan észrevehetjük azokat a hibákat, amelyektől a lakás sajnos értékét veszti.


Mivel én az "inkább kevesebbet, lassabban, de minőségit munka híve vagyok", ezért ilyenkor jelezni szoktam, ha az elképzelés nem reális azzal, ami az adott összegből megvalósítható és összegzem, hogy szerintem melyek azok a lépések, amelyek mielőbb újításra szorulnak, annak érdekében, hogy az alapokhoz a felújítás után hosszú évekig ne kelljen hozzányúlni.


Ha az ügyfél továbbra is a "többet, kevesebbért" elvet szeretné követni, akkor sajnos fennáll a veszély, hogy egymásra halmozódó hibák fogják követni egymást, pl. hullámos, egyenletlen falak, csúnyán lerakott csempe, régi, cserére szoruló nyílászárok megtartása, aljzatkiegyenlítő mellőzése, élvédők mellőzése, parketta megvizsgálásának mellőzése és rengeteg további hibák egymásra tornyosulása.


MIRE FIGYELJÜNK KÖLTSÉGHATÉKONY FELÚJÍTÁSNÁL?

Mindenkinek, aki felújításba kezd, azt javaslom, hogy mérlegeljen, mi az, ami igazán fontos és meghatározó a lakásban, mi az, amire mindenképpen érdemes költeni, amin jobb előbb túlesni és utána szépen lassan sorjában haladni előre.


Először érdemes megvizsgálni, hogy az alapok rendben vannak-e?

Gondolok itt például a fűtésrendszer, a parketta, és a nyílászárok felülvizsgálására.

A felújítások többségénél ajánljuk a padlófűtést, hiszen már vannak olyan rendszerek, mint a Uponor Minitec padlófűtés, ami csupán 1,5 cm, így tökéletes választás felújításkor. A radiátorokat abban az esetben, amennyiben a gépész úgy ítéli meg, hogy még használható, nem idejétmúlt, meg szoktuk tartani, ezáltal pénzt spórolhatunk. Abban az esetben viszont, ha egy helyiségben több radiátor van, ami nem csak esztétikailag zavaró, de sok helyet is elfoglal, akkor ezeket 1 darab (helyiség méretétől függően) nagyobb teljesítményű radiátorra cseréljük le.


Amennyiben a projekt kevésbé ár érzékeny, szoktuk javasolni a design radiátorokat is, amelyek nem csak esztétikusak, de nagyon megbízhatóak is.

Felújításkor szintén ajánljuk a légkondicionáló beszerelését, ha az addig még nem volt bekötve, de ezek mind egyéni döntések.


A következő eldöntendő kérdés a parketta. Fontos, hogy ha régi a parketta, akkor mérlegeljünk. Sokszor kérdezitek, hogy ha menthető a parketta, akkor mégis miért cseréljük le? Ez az ügyfél döntése is, vannak, akik egyáltalán nem szeretnék megtartani a régi parkettát, akkor sem, ha menthető lenne és inkább a laminált padló mellett döntenek, árban nagyjából ugyanott vagyunk, viszont teljesen más összhatást kelt egy új design.


Vannak, akik viszont szeretnék megmenteni a parkettát. Mikor lehetséges ez? Meg kell keresni a hiba forrását, mitől púposodik, mitől recseg, mozog, stb., ehhez sokszor az aljzatot is meg kell vizsgálni, mivel sok hibának ez a kiindulópontja. Gyakori probléma az elöregedett, rossz beton vagy elkorhadt, szuvas fa lécek, de nedvesedés és még rengeteg további tényező befolyásolhatja a parketta minőségét. Ha az aljzattal van probléma, akkor sajnos fel kell bontani az egész burkolatot, kijavítani a hibát, hogy ne felújítás után ne legyen vele probléma. Ezután továbbra is mérlegelni kell: érdemes-e visszarakatni ugyanazt a parkettát megtisztítva? Megéri-e a költség és a sok plusz energia vagy érdemesebb ekkora összegből már új parkettára költeni?


A harmadik kardinális kérdés pedig a nyílászárók cseréje. Szigetelnek rendesen az ablakok? Menthetőek vagy érdemesebb lenne kicserélni őket egy új, 3 rétegű ablakra, esetleg teljesen új dizájnt adni nekik (a belvárosi lakásoknál ez egy nagyobb falat, hiszen sok lakóház műemlékházzá van nyilvánítva, ami meglehetősen megnehezíti a nyílászárok cseréjét)?


Ez ugyanúgy vonatkozik az ajtókra is. Sokszor a rekonstrukció időigényesebb és költségesebb, mintha kicserélnénk azokat új, korszerűbb megoldásokra. Vannak gyönyörű régi ablakok/ ajtók, amelyeket érdemes felújítani és megtartani, de vannak azok az esetek is, amikor, az eszünkre kell hallgatni és csak az új nyílászárók jöhetnek szóba.


TIPPEK ÉS PRAKTIKÁK, AMELYEKRE ÉRDEMES FIGYELNI

Az Airbnb lakásba 3 hálószobát 2 fürdőszobát, 1 konyhát és 1 nappalit kértek.


Videó az átalakítás előtti állapotró

*a videót az ügyfelemtől kaptam, sajnos nem túl jó a minősége, de a lényeg kivehető belőle.

Eredeti és átalakított alaprajz:

ELSŐ SZOBA FÜRDŐSZOBÁVAL

Felújítás előtt a főbejáraton belépve a folyosón találtuk magunk, majd bal kéz felől a konyhába érkeztünk, ahol egy fallal egy viszonylag hosszú tároló és egy kisebb kamra volt leválasztva. Mivel az ügyfél 3 hálószobát szeretett volna, így a régi konya helyére szoba került, a tárolót megszüntettem és kamra falát is lebontattam. Szerencsémre a kamrából egy ablak nyílt a lichthofba, így a szobából nyíló fürdőszoba is kapott némi szellőztetési lehetőséget.

Egy gipszkartonfal segítségével egy picike fürdőszobát alakítottam ki épített zuhannyal, fekete zuhanyfallal, WC-vel és egy picike kézmosóval. Az ablak alacsony parapet magassága miatt csak alacsony geberit tartály fért volna be, amiről végül lemondtunk, mert a monoblokkos WC-vel némi helyet és pénzt spóroltunk, ezáltal azonban elveszítettünk egy kisebb pakolófelületet.


Mivel maga a szoba is picit lányosabbra sikeredett, így ebbe a fürdőszobába egy vidám, jelenleg újra fénykorát élő Terazzo mintájú csempét választottam, amit fehér metró csempével és fekete csaptelepekkel öltöztettem fel. A játékosság kedvéért a metró csempét 1/3, 2/3-os tolásban tetettem fel, a zuhany fakkjában pedig visszaköszön a Terazzo minta, ezáltal megtörve a fehérséget.

Mivel a kivitelező az ajtókat nem engedte lecseréltetni, így az egyik ajtót felhasználva egy pajtaajtót tetettem ennek a fürdőszobának a bejáratára. Direkt írom pajtaajtónak, hiszen amikor ezt először említettem egy Instagram storyban, egy hölgy kioktatott, hogy ilyen nincs, ennek a neve tolóajtó. Nem szeretem az időmet kötekedő emberekre pazarolni, de bármennyire is fura lehet, a pajtaajtó manapság egy igenis elterjedt fogalom.


A pajtaajtó egy költséghatékony és helykímélő megoldás, hiszen, ha rendelkezünk ajtóval, akkor egy minimális átalakítás és egy külső tolóajtó vasalat segítségével el is készül a pajtaajtónk, de ha nem rendelkezünk olyan ajtóval, amely erre a célra felhasználható, akkor az egészen alacsony áraktól a csillagos égig találhatunk az ízlésünknek megfelelő pajtaajtót, ami nem csak helykímélő, de kifejezetten jól is mutat.


A szobát magát úgy alakítottam ki, hogy az az oda érkező vendégnek otthonérzetet nyújtson. Mivel eredetileg Airbnb lakást tervezésére fogadtak, ezért a költséghatékony megoldások mellett, a látványos megoldásokra is törekedtem.


Én kifejezetten ajánlom, hogy egy felújításnál gondoljunk a rendszerezésre és a pakolófelületekre, hiszen nincs olyan, hogy ’elég hely’. Ebbe a szobába csupán egy plafonból lelógó ruhaakasztót tetettem úgy, hogy azt bármikor magasabbra lehessen húzni, ha a későbbiekben kiadásra kerülne a sor és még szeretnének alá egy nagyobb komódot elhelyezni, azonban a lelógó akasztó nem csak költséghatékony, de látványos és egy kicsit talán személyes is, hiszen, ha a vendég megérkezve felakasztja rá a ruháit, máris a saját maga stílusára alakíthatja a szobát.

A kosarak pedig nem csak dekor elemként szolgálnak, de tökéletesen alkalmazhatóak párna, ágytakaró, takaró vagy szobai papucsok tárolására is. Mindig ajánlom, hogy egy hálószobában legyen egy szék, pad, ottomán, sámli vagy akár egy ruhainas, amely alkalmas arra, hogy a levetett ruhák ne a földön landoljanak.

Mivel maradt szabad fal, így kaptam a lehetőségen és ide helyeztem fel egy álló tükröt, hiszen fontosnak tartom, hogy egy lakásban legyen egy egész alakos tükör is. A falat továbbá tölgy keretes, absztrakt képekkel öltöztettem fel.

ELŐSZOBA/FOLYOSÓ

Az előszoba/ folyosó viszonylag tágas volt és mint említettem, a pakolási felület sosem elegendő, éppen ezért gipszkarton falból építettem ide egy kisebb tárolót, amelyre szintén egy pajtaajtó került. A tárolóban a mosó és szárítógépen kívül minden olyan dolog elfér, amire a mindennapi életben nincs szükség, vagy csak olyan dolog, amit épp az ember nem szeret szem előtt tartani. Airbnb lakásnál pl.: tökéletes bőröndök tárolására is.

Mivel az ember az előszobát pillantja meg elsőként, ezért úgy gondolom, hogy ebben a helyiségben lennie kell valaminek, ami egyből odavonzza a szemet. Engem nagyon szokott zavarni, ha bemegyek egy előszobába, de nem tudok hova leülni, hogy levegyem a cipőm, nincs egy tükör, ahol megigazíthatnám magam érkezéskor és a lakás elhagyásakor.


Szintén ajánlott egy fogast felszerelni ebbe a helyiségbe, hogy a kabátok ne a szobákban/nappaliban tornyosuljanak. Mivel itt a hely adott volt, de a költségkeret továbbra is alacsony, így csak mobil bútorokban gondolkodhattam, egyedileg tervezett, beépített asztalos bútorokban nem, így hiába lett volna nagyon szép egy tőlünk megszokott asztalossal gyártatott pad az előszobában, ezt egy kisebb hokedlire és egy konzolasztalra cseréltem.


A konzolasztalt egy asztali lámpával díszítettem, hogy este hangulatfényre is legyen lehetőség, mellé pedig kiegészítőket vásároltam. A tükör egy 110 cm-es tükör, ami tágítja a teret, de szerettem volna egy kicsit feldobni, így hungarocell díszlécekkel az étkezőben lévő tapétához hasonló módon keretet adtam neki, ami kicsit elegánsabb hatást kelt.

WC

A hatalmas tükörrel szemben pont a WC ajtaja látható. Ez egy rendkívül kicsike helyiség. Eredetileg nem volt benne kézmosó, ami szerintem egy mellékhelyiségnél elengedhetetlen. Fontos ilyenkor megnézni, hogy mennyi helyünk marad, hogy a vendég biztosan kényelmesen fel tud- e majd állni a mosdótól, de szerencsére már rengeteg kis méretű mosdó is elérhető a piacon, így ezzel nem volt probléma.

A WC fölé asztalossal gyártattam, 2 db tölgy polcot, hogy méretben stimmeljen, ne lógjon túl az ajtó keretén se. Itt szintén vigyázni kellett, hogy a polcok úgy legyenek felszerelve, hogy a WC-ről felállva az ember ne üsse be a fejét. A vizes helyiségekben látható csempéket mind az Acromat-ban vásároltam. A fekete csempéhez végül fekete helyett szürke fugát választottam, hogy egy kicsi kontrasztot adjak neki és ezáltal jobban kiemeljem a csempéket.


A csaptelepből itt is feketét választottam, ahogy leeresztőből és a szifonból is. Számomra nagyon fontosak az apró részletek, próbálok ezekre is mindig ügyelni az összhang érdekében.

NAGY FÜRDŐSZOBA

A WC mellett közvetlenül a nagyobbik fürdőszoba található. Ide eredetileg egy szabadon álló kádat terveztem (emiatt lett igazából kialakítva a beugró, plusz zuhanyzó rész, hogy kényelmes és tágas maradjon a fürdőszoba a fürdőkáddal is), de végül az ügyfél csak a zuhanyt kérte.

Sosem szerettem igazán a zuhanytálcát, az épített zuhanyt preferálom, így ide is ezt terveztem, továbbá így a padló csempéje szépen be tud futni a zuhanyba is. A falra fényes, nagy méretű fehér csempét választottam, amelyet fekete elvédővel zárattam le, míg a WC oldali falat egy szürke Chevron mintával bolondítottam meg. Ahogy a kis fürdőszobába, ide is fekete csaptelepeket választottam, azonban ide nem mosdóra ültethető, hanem fali, két karos csaptelep került.

Zuhanyszettből ide is falsíkon kívülit választottam, ez egyrészt kicsit kedvezőbb áron elérhető, valamint praktikusabb volt abból a szempontból, hogy az ytong falba nem szerettem volna süllyesztett zuhany csaptelepet rakatni, hiszen azok a csaptelepek egy falba építhető dobozzal rendelkeznek, így a fal másik oldalán, ami jelen esetben a kis fürdőszoba, minden áthallatszódott volna.


A ’legnagyobb trükk’ pedig most jön. Egy IKEA-s bútor is lehet nagyon szép és különleges, ha kicsit ’átalakítjuk’. A képeken látható mosdópult egy Godmorgon szekrény, amelyhez asztalossal csináltattam csomós tölgy pultot, valamint egy ráültethető mosdót vettem rá, fekete leeresztővel és fali csappal. Sokan nem tudják, hogy az IKEA-s bútorok nem csak IKEA-s termékekkel kombinálhatóak, s mivel én is más termékekkel kombináltam, így rengeteg kérdést kaptam, hogy a bútor hol beszerezhető? Ennyit ér egy kis kreativitás és változtatás. Sőt, mi több, rengeteg olyan üzlet van már, ami kifejezetten arra épül, hogy IKEA-s bútorokra gyárt pl.: frontokat. Tehát, az embernek elég pl.: a konyha vázát megvásárolnia és a frontokat asztalossal vagy az említett cégekkel legyártatnia. Költséghatékony, mégis egyedi megoldás. Sajnos ezek az üzletek többnyire csak online elérhetőek és nem minden cég szállít Magyarországra, további hátulütője pedig, hogy sajnos külföldön vannak a bemutatótermeik, többségük Svédországban, így a képekre vagyunk hagyatkozva.

Ebbe a fürdőszobába is monoblokkos WC került, eleinte geberit tartályos WC-t terveztem, egyből az ajtó mellé, azonban a plusz 15 cm-es geberit fallal nagyon belelógott volna az ajtóba, így a WC-t feljebb toltam, ami jól is jött ki, mert így befért egy kis pad, amire a ruhákat le lehet pakolni.


A bojler elrejtését sem itt, sem a másik fürdőszobában nem kérték, de ha valaki hasonló helyzetben van és szeretné eltakarni, akkor akár laminált bútorlapokkal is el lehet takarni vagy ha a költséghatékonyság nem cél, akkor szépen be lehet építeni egy egyedileg, méretre gyártatott bútorba.

MÁSODIK SZOBA

A nagy fürdőszobával szemben található a második hálószoba. Mivel az átalakítás vége felé már volt szó a kiadásról, így mindenképpen úgy szerettem volna megcsinálni az egész lakást, hogy abba a későbbiekben bármikor lehessen plusz szekrényeket elhelyezni. Egyből ahogy belépünk bal oldalt volt a falban egy mélyedés. Mivel ez egy teljesen felesleges sarok volt, így ezt gipszkartonfal segítségével egy síkba hozattam és egy komódot tettem elé. A komódra egy nagy, különleges asztali lámpát tettem, amely hangulatfényként szolgálhat, valamint rendhagyó formájával tökéletes kiegészítője lett a szobának.

Nagyon szeretem a kerámia vázákat, így dekorációként ezekből vettem pár darabot, melyeket szárazvirággal díszitettem. A komód fölé egy tükröt helyeztem el, így nagyon szépen visszaköszön benne a szoba egy része. Az ágynál az ágytámlákkal játszottam ebben és a következő szobában is. Maga az ágy egy teljesen egyszerű, háttámla nélküli IKEA-s ágy, erre egy kényelmes matracot választottunk, ágytámlának pedig egy rattan ágyvéget, amely összhangban van a letisztult tengerifű függőlámpákkal, melyek meleg, otthonos hangulatot biztosítanak.

Az ágy mellé egyszerű lerakókat vettem, jobb oldalra pedig egy bambusz létrát helyzetem, melyre rá lehet hajtani a ruhákat, plédet, ágytakarót, amit az ember éppen szeretne. A sarokba egy kényelmes kis fotelt választottam, mellé egy állólámpával, mely tökéletes kuckós olvasósarokként is funkcionálhat.

A falakat itt is tölgy keretes, absztrakt képekkel díszítettem, hogy harmóniában legyen a letisztult, fehér/bézses árnyalatú szobával. Mivel a szobában az ágy két oldalára függesztéket választottam, így mennyezeti fő lámpának fontosnak tartottam olyan lámpát választani, amely bár elég fényt ad, mégsem vonzza oda tekintetet, hiszen szerettem volna, ha a két függeszték lenne a szoba a fő dizájn eleme, a mennyezeti lámpa csak fényforrásként funkcionálna, így egy teljesen egyszerű fekete, vékony mennyezeti lámpát választottam mindkét hálószobába.

HARMADIK SZOBA

A következő szoba a nappaliból nyílik, az átalakítás előtt a nappali le volt választva a folyosótól. A nappaliba 1 ajtón, a hálószobába pedig egy dupla ajtón lehetett bemenni. Ezáltal azonban a helyek fel voltak darabolva, kicsi volt a nappali, de túl nagy a hálószoba.

Éppen ezért ezeket az ajtókat kivetettem, a nappali és a hálószoba falát lebontattam és a folyosó falát egy gipszkartonfallal hosszabbítottam meg, így lett egy tágas nappalink és egy teljes értékű hálószobánk.

A hálószoba új ajtaját a szoba jobb oldali falától 67 cm-re tetettem, hogy egy 60 cm mélységű, 2 méteres IKEA-s Pax rendszer kényelmesen elférjen, melyet gipszkartonfalba süllyesztettem.

Egy tipp gipszkartonfalazásnál: ha bútort szeretnétek gipszkartonfalba süllyeszteni, akkor a bútor váza mindenképpen legyen a helyszínen, hiszen hiába méritek ki pontosan, lehetnek minimális méretbeni különbségek. Sajnos hiába mondtam el ezt ebben a lakásban is, sietni akartak, előre megcsinálták a szekrényhez a falat, amibe természetesen nem fért be a szerkény, így megkértem a mi szakemberünket, hogy jöjjön ki és segítsen helyre hozni, amit más előtte elrontott a kapkodás miatt. Nem, hogy nem nyertünk a kapkodással időt, még költségekben is rosszabbul jöttünk ki.

Ebben a szobában is az ágytámlával és a lámpákkal játszottam. Elsőnek az ágytámlát vettem meg, ehhez igazítottam a szoba stílusát. A fekete halászhálóra hasonlító lámpákba egyből beleszerettem, ezekbe vintage izzókat választottam, hiszen a mennyezeti lámpa viszonylag nagy fényt nyújt, ezek a lámpák pedig tökéletesen szolgálnak hangulatfényként. Az ágy két oldalára egy vaslábas tölgy lerakót választottam, a szoba sarkába pedig egy kisebb méretű rattan padot helyeztem el, mely kiegészítők és ruhák tárolására is megfelel.

Az egész lakást törtfehér színre festettem, de mivel ebbe a szobába egy szürke ajtós gardróbszekrényt választottam, így ehhez hasonló árnyalatú színt festettem az ajtóval szemben lévő falra. A falszín kiválasztásánál érdemes 2-3 színt legalább kipróbálni, 2 rétegben felkenni egy kis falszakaszra és hagyni egy napot, hogy megszáradjon. Ezután látjuk majd, hogy milyen is az igazi színe, ami sokszor teljesen eltér a katalógusban látottaktól. Érdemes továbbá egy fényes és egy kevésbé fényes falszakaszra is felkenni, hiszen ez is mérvadó lehet.

NAPPALI

A nappali és a konyha/ étkező egy térbe került. Az egész lakást letisztult, amolyan skandináv stílusban rendeztem be, mindössze fekete, fehér, szürke és bézs színeket használtam. A nappaliba mindenképpen szerettem volna elhelyezni egy lelógó fotelt, hiszen ez egyből megalapozza a lakás hangulatát, hívogató, kényelmes, kuckós légkört teremt. Szintén fontosnak tartottam, hogy legyen egy kényelmes kanapé és mivel a tér adta magát ezért ráadásként egy lounge fotelt is el tudtam még helyezni. Így 6 ember kényelmesen elfér a nappaliban, amely Airbnb esetében közösségi térként funkcionálhat.

A TV-t mindenképpen szerettem volna a falra akasztani, úgy gondolom, "főleg egy Airbnb lakásban", nem biztonságos, ha csak egy állványon áll. Azonban az állvány gondolatát sem szerettem volna elvetni. Mivel a TV gipszkartonfalra került, így 140 cm magasságban kértem, hogy erősített bordákat helyezzenek el, hogy az biztosan meg tudja tartani a TV-t.


A TV szekrényt végül asztalossal csináltattam, nem találtam sem méretben, sem kinézetben, sem pedig árban olyan szekrényt, amelyre úgy gondoltam volna, hogy megéri az adott összeget kiadni. Nagyon szeretem a fát, a hangulatát, számomra kevés szebb dolog létezik, melegséget ad bármely térnek. A szekrényt könyvekkel díszítettem, hiszen milyen szebb ’kiegészítő’ létezik, mint a könyv? A TV-t, ahogy az előszobai tükröt is, díszléccel fogtam körbe, így elegánsabb külsőt varázsolhattam neki és megtörtem a fal egysíkúságát.

Úgy gondoltam, hogy a dohányzóasztal és a szőnyeg legyenek szép, látványos és odaillő darabok, olyanok, melyek minőségben is megfelelnek, azonban ezekre kifejezetten keveset áldoztam. Ugyanez elmondható a lenvászon függönyökről is, melyek az egész lakásban visszaköszöntenek. Mindenképpen természetes anyagot és bézses árnyalatot szerettem volna, amelyet költséghatékonyan meg tudtam oldani. A karnist egy szakemberrel tetettem fel, s mivel nem szerettem volna szép karnisokra költeni, így a stukkót előreugrasztottam, ezáltal a karnisok takarásba kerültek.

A nappali csillárnál tudtam, hogy valami igazán ütőset szeretnék, olyat, ami rendhagyó és talán egyben megosztó is. Van, aki odavan érte és van, akinek egyáltalán nem tetszik. Van, aki hozzászokik és a végén ez lesz a kedvenc kiegészítője. A megszokott ’póklámpa’ ötletet elvetettem, de azt tudtam, hogy olyan csillárt szeretnék, mely elegendő fényt ad és bár egy kiállás elég neki, mégis több fényforrásból tevődik össze.


Azért is tartottam fontosnak a nappali csillárt, mert ahogy említettem, a folyosó beletorkollik a nappaliba, így aki belép a bejárati ajtón, a szeme egyből a nappalival is találkozik. Éppen ezért szerettem volna, ha ezek a terek stílusukban is szépen összhangban vannak. A lámpáknál az esztétikára hajaztam, figyelembe véve azt is, hogy ahol kell, ott elegendő fényforrás legyen. Hosszú keresgetés után találtam meg a híres Flos lámpa alternatíváját, ami tudtam, hogy jól fog mutatni a nagy nappaliban, fekete színével pedig kicsit megtöri a ’rendet’.

KONYHA

A konyha egy egyszerű IKEA konyha, amelyhez nem tartoznak felső elemek. Csempének egy Harmony csempét választottam, mely messziről bontott tégla hatást kelthet, közelről azonban a csempékben pici Chevron minta lelhető fel.

A konyhába felső elemek helyett egy hosszú tölgy polcot tetettem, melyet szintén méretre gyártattam (itt figyelni kell a polc vastagságáram és hosszúságára, hogy teherbírása megfelelő legyen), az aljába pedig led világítást kértem, ezáltal többféle hangulatvilágításra is van lehetőség. Azért döntöttem a polc mellet, mert egyrészt költséghatékony megoldás, másrészt bármikor kiegészíthető plusz polcokkal, így a pakoló felület növelhető a későbbiekben. A jobb oldalra csupán egy fűszertartót szereltettem fel, amely kézenfekvő és esztétikailag is kielégítő.

Mivel sziget elhelyezésére sem hely, sem pénz nem maradt, így egy egyszerű ’zsúrkocsi’ szerű megoldást választottam, melyen 2 polc található. Ide pontosan akkora mikrót kerestem, amely a polcok közt tökéletesen elfér, így takarásba kerül és nem ront a konyha összképén. A zsúrkocsin továbbá elfér a kávéfőző és bármikor vásárolható hozzá 2 db bárszék, ha valaki a reggeli fényben szívesen iszogotná ott a kávéját.

Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy a bútorterveket előre el kell készíteni és a kardinális kérdéseket a legelején át kell beszélni, hogy ne legyen a későbbiekben változtatás, hiszen a világítás akkor lesz megfelelő, ha az a bútorzathoz tökéletesen igazodik. A zsúrkocsi, vagy más néven kis sziget fölé 2 db üveglámpát lógattam be, melybe szintén dizájn izzókat tetettem. Ezek a lámpák és a polcba integrált led világítás nagyon kellemes hangulatot keltenek este filmezésnél vagy esetleg társasozásnál.

ÉTKEZŐ

Az étkező kialakításánál szintén az volt a fő szempontom, hogy egy olyan kellemes teret hozzak létre, ahol a vendégek vagy az ott lakók szívesen ülnek össze étkezni, társalogni. Éppen ezért egy 6 fős tölgy asztalra esett a választásom, fekete, vas lábakkal, melyhez 4 db fonott széket és 2 db Wegner replika széket választottam. A székek választásánál fontosnak tartottam, hogy kényelmesek legyenek, valamint, hogy kényelmesen elférjenek egymás mellett, továbbá a költségekre is nagyon figyelnem kellett. Hiába replika a Wegner szék, így is designer széknek minősül, így ezekből csupán 2 darabra 'futott', míg a fonott székek alacsonyabb árkategóriájú étkezőszékek. Továbbá a Wegner székek nagyobb méretűek, sokszor dizájn elemként használják őket előszobákban vagy hálószobákban, így ezekből 6 db már nem fért volna el olyan kényelmesen a 160 cm-es asztalnál.

A vidám hangulat kedvéért úgy döntöttem, hogy hiába letisztult az egész lakás hangulata, ez a helyiség ’elbír’ egy színes tapétát, így a kedvenc dzsungel tematikájú tapéta márkáimból választottam egyet. Ezeknek a tapétáknak sajnos kifejezetten borsos az áruk, ezért mindenképpen kis felületre szerettem volna feltetetni, úgy, hogy egy tekercs tapéta mindenképpen elegendő legyen. Így jött újra a keret (díszléc) gondolata, amelynek a méretét előle pontosan kiszámoltam. Mivel ebben a térben már sok fekete lámpa található, így az étkezőasztal fölé egyszerű, rattan függesztékeket választottam.

MIT CSINÁLTAM VOLNA MÁSKÉPP, HA ÉN KIVITELEZTEM VOLNA?

  • Lecseréltettem volna az összes ajtót. Bár az ajtókat renoválták, az ajtók cseréje nem került volna sokkal többe, azonban sokat dobott volna az összképen.

  • A parkettát, ahogy látjátok megtartották, azonban egy-két helyen muszáj volt felszedni. Mivel az első szoba helyén eleinte konyha volt, így oda mindenképpen új melegburkolatot kellett választani. Az előszobában a parketta már nem volt menthető, így ide kérésre hidegburkolat került. Egységesebb lett volna a lakás és esztétikailag kielégítőbb lett volna, ha mindenhova ugyanaz a melegburkolat kerül, de azzal is sokat lehetett volna javítani az összképen, ha a parkettát nem magas fénnyel kezelték volna le.

  • Padlófűtést rakattam volna be legalább a fürdőszobákba.

  • Mindenképpen költöttem volna aljzatkiegyenlítésre, hiszen rengeteg helyen 3-5 centis szintkülönbségek alakultak ki.

  • A fal sarkokhoz élvédőt tetettem volna, ezzel korrigálva a hullámos sarkokat.

  • A gardrób gipszkartonfalát csak a gardrób vázának a betétele után csináltattam volna meg, hogy az mindenképpen passzoljon a vázhoz, ne kelljen utólag átalakítani.

  • Megvártam volna, míg bekerül a konyha, csak azután tetettem volna fel a csempét a konyha falára, hiszen így nem illeszkedik a csempe tökéletesen a bútorzathoz.

MIRE ÉRDEMES KÖLTENI ÉS MI AZ, AMIT KEDVEZŐBBEN IS MEG LEHET OLDANI AZ ÉN SZEMSZÖGEMBŐL?


Költséghatékony átalakításnál az alapokat tartom a legfontosabbnak, hiszen, ha azok rendben vannak, hosszú ideig nem kell átalakításban gondolkodni. Minden mást idővel le lehet cserélni egy minőségibb, egyedi darabra.


Éppen ezért, úgy gondolom, hogy a meleg és hidegburkolatokra, szaniterekre és nyílászárokra mindenképpen érdemes költeni, ezáltal kiküszöbölhetjük, hogy későbbiekben nagy összeget kelljen átalakításra költeni.


Ezután a berendezésen kell elgondolkodni. Az egészen alacsony árkategóriától a csillagos égig el lehet menni az árakkal. Minden ház/lakás kialakítása más, azonban úgy gondolom, hogy a kanapé az, ahol az ember megpihen egy hosszú nap után, ez a bútordarab a nappali lelke, tehát ebből érdemes egy időtálló, minőségi darabra beruházni.


A hálószobát viszonylag könnyű átalakítani költséghatékony módszerekkel. Ágyválasztásnál például érdemes egy viszonylag egyszerű ágykeretet vásárolni egy kényelmes matraccal, mindehhez pedig egy különleges háttámlát csináltatni, ami az egész összképet megdobja és egyedivé varázsolja.


Egy egyszerű szobában, ahogy az Airbnb-ben is egy jó lámpaválasztás hatalmasat tud dobni a szoba hangulatán. A költséghatékony átalakítás igazi türelemjáték, hiszen folyamatosan kutatni kell új márkák és üzletek után, hogy a végeredmény különleges legyen, semmiképp sem egyhangú. A költséghatékony berendezésnél éppen ezért nem tudom elárulni a beszerzőhelyeket, hiszen heteket töltöttem azok felkutatásával.


Egy-egy design elemmel, mint pl.: egy fotellel vagy egy rendhagyó asztali lámpával, esetleg különleges formájú tükörrel máris páratlan összképet érhetünk el. Ugyanígy, egy kis kreativitással, mint pl.: az IKEA-s szekrény gipszkartonfalba való süllyesztésével egy új, elegánsabb eredményt biztosíthatunk.


Törekedjünk arra, hogy ne zsúfoljunk egy szobát, 1-2 meghatározó darabnál többet ne alkalmazzunk, inkább a köré tervezzünk.


Fontosnak tartom az apró részleteket, mint a vázákat, a száraz virágokat, a növényeket különleges kaspókban, hiszen ezek teszik az adott helyiséget igazán otthonossá.


Ugyanígy fontosnak tartom, hogy ahogy az embereknek, úgy egy otthonnak is legyen egy saját, meghatározó illata. Az illatosítók és az illatgyertyák éppen ezért nem csak csodálatos kiegészítők, hanem meghatározó elemei egy otthon hangulatának.


Szeretek továbbá odafigyelni az olyan apró részletekre is mint WC kefe tartó, szappan tartó, törölköző akasztó, törülközők, WC papír tartó, kilépő szőnyeg, hiszen ezek dobják fel pl.: a fürdőszobák hangulatát.


Ugyanígy fontosnak tartom a konyhai kisgépek kiválasztását nem csak minőségben, de esztétikában is, hiszen egy kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító vagy akár egy turmixgép egy kevés pakolófelületű konyhában általában a pulton helyezkedik el- tehát központi, látható helyen, így ezek kiválasztását sem érdemes elkapkodni.


A kiegészítők teszik majd a lakást igazán otthonossá. Szeretem, ha egy tárgynak ’története’ van, akár egy nagyszülőktől örökölt váza, zsibvásáron talált ékszertartó és sorolhatnám. Legyetek nyitottak és leleményesek, mindig olyan termékre költsetek, amelyekre úgy érzitek évek múlva is azt fogjátok mondani: megérte.


Remélem hasznosnak tartottátok ezt a bejegyzést! Amennyiben kérdésetek van, nyugodtan kérdezzetek a komment szekcióban.


3,192 views4 comments

Recent Posts

See All